Az Erasmus+ program által támogatott Digipreneurship for the Disabled projekt révén többnapos tájékozódási, tapasztalatszerzési látogatáson vettek részt, október 4-8 között Törökországban Oltean Csongor a StartUP Hub – vállalkozásfejlesztési, felnőttoktatási és szakképző központ társalapítója, valamint Béres Norbert projektmenedzser. A StarUp Hub ernyője alatt működő az Edelweiss Training and Development által törökországi és belgiumi partnerekkel lebonyolított projekt résztvevői a három ország felnőttoktatási, valamint a fogyatékkal élő személyeket foglalkoztatási, szakképzési lehetőségeibe nyernek betekintést.
Az Edelweiss Training and Development által tavaly elnyert pályázat fő fókusza a partnerekkel közösen helyszíni látogatások, tapasztalatcsere révén, hogy Belgiumban, Törökországban, illetve Romániában, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő – mozgás-, vagy szellemi sérült – személyek számára a speciális foglalkoztatottság való hozzáférés terén, milyen a digitalizáció mértéke e szegmensekben, illetve milyen felnőttoktatási rendszerek léteznek az említett országokban.
Törökországban urbánus közegben 82 különböző méretű városban működnek fogyatékkal élőket foglalkoztató, illetve felnőttképző központok. A StartUp Hub képviselői két célirányos létesítmény működésébe nyerhettek betekintést Corum városában. A fogyatékkal élők számára kialakított központok felszereltsége magas szintű, minden egyes foglalkoztatott személyre kiemelten figyelnek az oktatóktól, gondozók. Alapfoglalkozások elsajátítását biztosítják, egy év alatt már értékelhető eredményeket érnek el. A foglalkoztatottak által készített tárgyakat, eszközöket a központ értékesíti, az ellenértéket pedig a készítő kézhez kapja és szabadon felhasználhatja. Az elsőként felkeresett központban túlnyomórészt testi, vagy szellemi fogyatékkal élő gyerekek számára biztosítanak a képességeikhez szabott műhelymunkát, különböző fejlesztő, alkotó foglalkozásokat, speciális szabadidős és sporttevékenységeket állandó oktatói/gondozói felügyelet alatt. A központ működéséhez szükséges forrásokat teljes egészében a török állam biztosítja, az alap-, fogyóanyagok ellenértékét, az oktatók, gondozók bérezése és a központ általános fenntartási költségeit is fedezik. A súlyos és enyhébb fogyatékkal élő gyerekeknek biztosított tevékenységek a résztvevők számára ingyenesek. Emellett az állam járandóságot biztosít a gyereknek és a szülőnek, akik e központok szolgáltatásait igénybe veszik.
A másik központ egy szintén az állam által fenntartott, melynek a tevékenysége a felnőttoktatás, ahol 400 területen biztosítanak szakképzést, a szolgáltatásokat 40 ezren veszik évente igényben a mintegy 400 ezer lakosú városban. Törökországban az állam felnőttoktatási programokat tart fenn, melyekhez mindazok hozzáférhetnek, akik a kötelező iskolai éveket elvégezték, és valamilyen célból szakképesítésre van szükségük. Fontos tudni, hogy Törökországban egy saját vállalkozás létrehozásához szakképesítésre van szükség, ezt ezekben a központokban megszerezhetik az érintettek. Itt is műhelyfoglalkozások keretében sajátíthatják el a szükséges tudást, az alapanyagokat nem biztosítja az állam, viszont az oktatók bérezését igen. A „diákok” szabadon felhasználhatják az általuk készített eszközöket, tárgyakat. A szakképzés elvégzését követően hivatalos oklevelet kapnak a megszerzett képesítésről.
„A látogatás során tapasztaltak is igazolják, hogy Romániában és Törökországban alapjaiban eltérő módon kezelik a fogyatékkal élők foglalkoztatását felkészítését akár egy saját vállalkozás elindítására, valamint a felnőttoktatást. Míg Törökországban az állam által fenntartott központok léteznek mindkét területen, Romániában az ilyen jellegű szociális szolgáltatásokat nem az állam biztosítja, hanem a magánszférára (civil és vállalkozói) hárul a feladat. Az erre a célra felhasználható EU-s támogatásokat is „kiszervezik” civil szervezeteknek, vállalkozásoknak. A StarUp Hub égisze alatt működő Edelweiss Training and Development is felnőttképzésben, szakoktatásban vállal szerepet, és kiemelten fontos, hogy ezeket a forrásokat minél jelentősebb mértékben ki tudjuk használni, és a külföldi tapasztalatokat is hasznosítva minél hatékonyabb felnőttképzési lehetőségeket teremtsünk. A törökországi képzőközpontok példája igen hasznos lehet a romániai felnőttképzés megszervezése szempontjából” – összegzett Oltean Csongor.
A projekt következő állomása egy hasonló tematikájú látogatás Belgiumban. A projekt lezárásaként egy részletesebb brosúra (booklet) készül, melyben helyet kap egy összehasonlító elemzés a három országban a jelzett területeken tapasztalt erőségekről és hiányosságokról, egy összegzés a lehetséges javító, jobbító intézkedésekről, valamint arról, hogy az ezeken a területeken tevékenykedő civil szervezetek, vállalkozások milyen szerepet vállalhatnak e folyamatokban.
StartUp HUB sajtóiroda







