A Startup HUB vállalkozásfejlesztési-, felnőttoktatási- és szakképzési központ szakértői csapatának tagjai február 9-én a baróti művelődési házban összegyűlt fiataloknak mutatták be tevékenységüket és ösztönözték őket, hogy merjenek vállalkozni. Tudjuk, hogy nem könnyű belevágni egy saját vállalkozásba, de a buktatókat elkerülve és a megfelelő útmutatással sikeres lehet a vállalkozás.

A StartUp HUB projektmenedzsere, Ráduly Antal Róbert, bemutatta a központ tevékenységeit, amelyek között szerepel a vállalkozásfejlesztés, minőségi felnőttoktatás, szakképzések szervezése, valamint pályázatírás, megvalósítás és konzultációs szolgáltatások nyújtása az érdeklődő számára. Az Startup Hub központ képzéseknek a résztvevői nemcsak elismert oklevelet szereznek, hanem olykor anyagi támogatást is kapnak. Az érdeklődőknek érdemes nyomon követni a központ közösségi oldalát, hogy időben értesüljenek a lehetőségekről.

Karácsony Zsolt közgazdász, a StartUp HUB vállalkozásfejlesztési osztályának vezetője, előadásában arról beszélt, hogy mik azok a tényezők, amelyek egy vállalkozást sikeressé vagy éppen kudarccá tehetnek. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a fiataloknak fel kell készülniük arra, hogy életük során többször is szakmát változtathatnak, és hogy mindig legyenek nyitottak az új lehetőségekre. Például saját életútjával szemléltette, hogy milyen sokféle területen lehet eredményeket elérni, ha szenvedélyesen követjük az álmainkat.

Az előadó hangsúlyozta a folyamatos tanulás és az információk megbízhatóságának fontosságát. A világhálón rengeteg téves információ kering, ezért kiemelte a tudatos információfeldolgozás és az érvényes források megbízhatóságának ellenőrzését.

A találkozón jelen volt Derzsi-Ráduly Kázmér, a Baróti Szabó Dávid Líceum igazgatója is, aki arról beszélt, hogy segíteni szeretnék a végzős diákokat abban, hogy világosabb képet kapjanak a vállalkozás indításának lehetőségeiről. Véleménye szerint saját lábon megállni az életben nehéz, de nem lehetetlen.

Ráduly Antal-Róbert bemutatta azokat az erdővidéki fiatalokat, akik a Startup HUB segítségével 25 ezer euró vissza nem térítendő támogatáshoz jutottak. Ezek közé tartozik Benkő-Soós Ágnes, aki egyedi hímzett termékeket gyárt, valamint Bende Márk, aki fogtechnikusi műhelyt indított.