Képzéseket tartani nem könnyű, de szép feladat, hiszen szakmai fejlődést adva nyitnak meg új utakat a képzők, a jelentkezők előtt. Simon Edit, a StartUp HUB külső szakértője, képzőként a kereskedelmi szakmunkás kurzusokban oktatja a fiatalokat. Véleménye szerint a kereskedelmi szakmunkás oklevél sok területen biztosíthat munkalehetőséget a fiatalok számára. Munkájáról és a fiatalok által a képzések során elsajátítható kompetenciákról interjúban számolt be nekünk.
– Mit kell tudni önről, milyen szakmai út vezetett oda, hogy a képző legyen?
– Céltudatos, aktív személy vagyok, imádok utazni, szeretem a kihívásokat és nem rettenek vissza az újtól. Van egy belülről fakadó kíváncsiságom az új dolgok iránt, abba is belevágok, ami teljesen ismeretlen számomra. A magánszférában szerzett tapasztalatom nagy előnyt jelentett számomra, amikor úgy döntöttem, hogy újra elkötelezem magam az oktatási rendszer mellett. Mindig nyitott voltam az újra, és a felkínálkozó lehetőségekre soha nem mondtam nemet, éltem velük. Nem mindig volt tudatos a döntésem, vagyis nem mindig előre megtervezett cél miatt képeztem magam, de fontosnak tartom, hogy bármilyen területen nyert tapasztalat csakis előbbre visz az életben, helyzetmegoldásokban segít, és nem utolsó sorban ezáltal a diákjaimat is hitelesebb élményszerűbb tevékenységekben tudom részesíteni.
– Milyen területen tanított, mivel foglalkozott az elmúlt évek során? Mi a különbség a gyerekek, diákok és a felnőttek oktatása között?
– Az utóbbi 16 évben városunk gazdasági líceumában tanítok, folyamatosan az oktatásban vagyok jelen. Összességében 20 éve tanítok. Gazdasági, kereskedelmi jellegű tantárgyakat oktatok. Megtaláltam annak a módját, hogy minél gyakorlatiasabban tanítsak, ami a tanirodai oktatás terén meg is adódott, hisz itt egy vállalkozást kell létrehozni, A-Z-ig felépíteni. A gyerekek oktatásában élmény számomra, amikor megtapasztalhatom, hogy kibontakoznak, kezdenek ráhangolódni a szakmára, véleményt formálni és látni őket boldogulni egy verseny vagy szakmai vásár alkalmával. A felnőttképzések során is mindig arra igyekszem, hogy megteremtsünk egy bensőséges hangulatot, ami által megismerjük egymást és a szakmai ismeret átadása is egyszerűbb. Legfontosabb mindkét esetben, hogy tiszteletben tartsuk egymást és elfogadjuk a kritikákat mindkét irányban.
– Milyen tudást sajátíthatnak el az érdeklődők a kereskedelmi szakmunkás kurzus alatt, kiknek ajánlja ezt lehetőséget?
– A program 18-29 év közötti, Kovászna megyében élő fiatalokat céloz, de az idősebb korosztálynak is indulnak kurzusok. A képzések időtartama 360 óra (10 hét), ebből 120 óra elmélet és 240 óra gyakorlat. A sikeres vizsgát az Oktatási- és Munkaügyi Minisztérium által elismert oklevéllel igazoljuk. Sikeres vizsgát követően a résztvevők egyenként 1800 lej támogatásban részesülnek. Azért ajánlom ezt a képzést, mert az érdeklődők elsajátíthatják a szakma alapjait, de azoknak is jó, akik fejlődnének ebben. Akkor is hasznos lehet, ha valaki már évek óta dolgozik ezen a területen, de fejlődne, többet tudna meg, jobban hosznosítaná tudását. A kurzus résztvevői megtanulják, hogyan kommunikáljanak hatékonyan az ügyfelekkel, hogyan ismerjék fel az igényeket, és hogyan adjanak megfelelő termékajánlásokat. Ugyanakkor azt is elsajátítják, hogyan kell ellenőrizni és frissíteni a termékkészleteket, biztosítva, hogy azok a garancián, szavatossági időn belül maradjanak. A tanfolyam azoknak is hasznos lehet, akik már évek óta ezen a területen dolgoznak, de szeretnének fejlődni, többet tanulni és jobban csiszolni a képességeiket. A tudás csodálatos dolog, minél több tudásunk van, annál több lehetőségünk van. Nemcsak azoknak ajánlom ezt a képzést, akik szakmai fejlődés céljából szeretnék elvégezni, hanem mindenkinek, aki nyitott erre. Lehetőségeket nyit meg, megismerjük egymást, talán olyan emberekkel találkozunk, akik segítenek változtatni, más irányba haladni.
– Mit üzen azoknak, akik nem tudják mit tanuljanak, hová, hogyan induljanak el egy területen, mit válasszanak szakmának, hivatásnak?
– Ne féljenek kipróbálni önmagukat, több területen is. Változtassanak, tapasztaljanak és akarjanak tenni, élni, ami a legfontosabb. Folyamatosan tapasztalni kell, elengedhetetlen a folyamatos érdeklődés, az életen át tartó tanulás. Álmodjanak, és arra törekedjenek, hogy ne csak egy álom maradjon.