Új szolgáltatással bővült a StartUp Hub vállalkozásfejlesztési, felnőttoktatási és szakképzési központ szolgáltatási palettája. A frissen létrehozott, a központ ernyője alatt működő StartUp HUB Consulting kft. széles körű ügyintézést kínál a kezdő és több éve működő kis és középvállalkozásoknak a pályázatírás, pályázati tanácsadás, projektmenedzsment, közbeszerzések területén. A vállalkozás vezetője Orbán Miklós StartUp HUB igazgatótanács tagja, vezető tanácsadója Czimbalmos K. Csongor.

Orbán Miklós az egyetem elvégzését követően már a pályázatok világában is bekapcsolódott. Saját vállalkozása révén a mezőgazdasági ágazatnak, a gazdáknak, agrárvállalkozásoknak szóló EU-s források kapcsán tapasztalatot szerzett. Czimbalmos K. Csongor vezető tanácsadó, 10 éven keresztül az egyik vezető megyei pályázati konzultáns vállalkozás munkatársa volt, aki több területen is kipróbálta már magát az európai uniós források világában. Mindketten túlnyomórészt Európai Uniós alapokból támogatott mezőgazdasági projektek lebonyolításában vettek részt. Fontos tudni, hogy az agárszektort célzó finanszírozások esetében az az előny – és emiatt a Kovászna megyeiek is komoly eséllyel vághatnak bele – hogy szűkebb kör nagyobb támogatási keretekre pályázhat, mint más programok, tengelyek esetében – tetemesebb források jutnak egy régióra, és viszonylag alacsony azok száma, akiknek ezek a lehetőségek szólnak, azaz a gazdák, agrárvállalkozók. Ennek köszönhető, hogy például farmmodernizálásra kiírt támogatásokra a székelyföldi gazdák sikeresen és elég nagy arányban tudtak pályázni, nyertesen kikerülni, illetve kivitelezni a beruházásokat. Ebből a megfontolásból a StartUp HUB-ban kiemelt szerep jut ezen finanszírozási lehetőségeknek a kiaknázásának, ugyanakkor a szolgáltatási paletta ennél jóval bővebb, a vállalkozás tevékenysége nem csak egy adott szegmensre korlátozódik.

Egy tavaly a StartUp Hub „elődje”, a StartUp Covasna Egyesület által készített felmérés – amely során 300 olyan háromszéki személy válaszolt az online kérdőívre, aki már gyakorló vállalkozó vállalkozó, vagy a jövőben szeretne saját vállalkozást indítani -eredményei azt mutatták, hogy Háromszéken továbbra is magas volt a vállalkozói kedv és az érdeklődés a vissza nem térítendő támogatások iránt. A válaszadók meghatározó többsége a turizmust vagy a mezőgazdaságot jelölte meg, mint lehetséges üzleti tevékenységet, mely érdekében vállalkozást indítana, illetve belevágna egy vissza nem térítendő támogatás felhasználásába. A vidékfejlesztésre fordítható vissza nem térítendő támogatások kiváló eszközök a két említett területen történő indulásra vagy fejlesztésekre, a StartUp Hub konzultáns csapata pedig komoly szakmai tapasztalattal bír e tekintetben. Továbbá, mivel a StartUp Hub egyik fő célja a megye gazdaságának fejlesztése a kezdő és már működő vállalkozásoknak nyújtott szolgáltatások révén, ezért a pályázatíró szakemberei a versenyképesség növelését célzó uniós pályázati lehetőségek kiaknázásában is segítséget nyújtanak az igénylőknek.

Az új vállalkozás általános célja – a StarUp Hub küldetésének megfelelően -, hogy szolgáltatásai révén közelebb hozza a gazdasági szereplőkhöz a különböző európai uniós finanszírozási lehetőségeket. Ennek megfelelően a kínált szolgáltatások magukba foglalják: a pályázati lehetőségek azonosítását, az ügyfelek minél részletesebb és érthetőbb informálását, a támogatási kérelmek összeállítását, a projektek gyakorlatba ültetésében nyújtott szaktanácsadást, illetve igény szerint a közbeszerzésekben nyújtott segítségnyújtást. A fentebb említett felmérés arra is egyértelműen rámutatott, hogy a három leggyakoribb oka annak, hogy sokan nem mernek belevágni a vissza nem térítendő támogatásokhoz való folyamodásba, projektjeik ily módon történő megvalósításába az információk hiánya, a bürokrácia, valamint a kudarctól való félelem. A StartUp Hub pályázatíró szakemberei érdemi segítséget nyújtanak ezen akadályok leküzdésében. 

StartUp HUB sajtóiroda