Interjú Kelemen Szilárd Péterrel
A sepsiszentgyörgyi székhelyű StartUp HUB – vállalkozásfejlesztési, felnőttoktatási és szakképzési központ egyik társalapítója, alelnöke Kelemen Szilárd Péter, aki a központon belül a VET Center partnerségekért felelős igazgatója is. A StartUp HUB tevékenysége szerteágazó, ennek egyik részét vezeti Kelemen Szilárd Péter, akivel a kezdetekről, a jelenlegi megvalósításokról és a jövőbeli célokról beszélgettünk.
– Mutatkozz be és mesélj magadról kicsit, mi az, amit szívesen mondasz el magadról egy bemutatkozásnál?
– Kelemen Szilárd Péter vagyok, már a líceumban szervezői feladatokat láttam el a diákszervezetben, az egyetemen pedig tagja lettem az ottani szervezetnek, ahol gazdasági alelnöknek választottak. Közgazdász vagyok, fejlesztési menedzsmentből szereztem mesterképzést, és mindig érdekeltek a gazdasági kérdések, ezen belül is a hétköznapi problémák és azok megoldásai. Nekem szimpatikus, hogy minden nap egy kihívás és ezeket kezelni kell. A szakmában nem csalódtam, a világ legjobbjának tartom és minden nap élmény számomra. A társadalmi aktivitás is fontos nekem, főleg, ha a gazdaság mentén zajlik. Éppen ezért csatlakoztam több ilyen szervezethez is: Junior Business Club, Háromszéki Ifjúsági Tanács.
– Mi a szereped a StartUP Hub-ban, hogyan alakult meg ez a vállalkozás és számodra melyek voltak az elsődleges célok, megvalósításra váró feladatok?
– A StartUP HUB vállalkozásfejlesztési, felnőttoktatási és szakképzési központot közösen alapítottuk Grüman Róberttel, Oltean Csongorral és Orbán Miklóssal 2021-ben, az elején pedig csak a közös elveket fektettük le, ami a startup ökoszisztéma kiépítése volt régiónkban. Az Európai Szociális Alap Humán Erőforrás Operatív Programja által konkrét támogatást is nyújtunk a fiataloknak, akik vállalkozást szeretnének indítani vissza nem térítendő támogatások segítségével. Folyamatosan változik, alakul a tevékenység, az alap viszont ugyanaz: a fiatalokra figyelni és nekik segíteni. Én elsősorban a kapcsolatok kialakításáért, fenntartásáért, építéséért felelek, partnerségért felelős vezető vagyok, ez érvényes a VET Centerre is, ahol külföldi és helyi partnerek vannak, ők azok, akiknek folyamatosan segítünk. Ezek a kapcsolatok 12 évvel ezelőttre nyúlnak vissza, hiszen azóta benne vagyunk az ifjúsági szférában és különböző szervezetekkel dolgoztunk együtt.
– Mivel foglalkozik a VET Center, kik a célcsoport, milyen tevékenységeket bonyolít le a központ? Mit kell tudni az Erasmus+ programokról?
– Az Erasmus+ program támogatja, hogy a szakképzésben tanuló diákok és a szakképzéssel foglalkozó szakemberek különböző gyakorlaton vehessenek részt külföldön, így javítva Európa-szerte a szakképzés színvonalát. A program elősegíti, hogy a szakképző intézmények együttműködjenek a különböző cégekkel annak érdekében, hogy szoros kapcsolat épüljön ki az oktatás és képzés, illetve a munka világa között. Fontos a tanulók elhelyezkedési esélyeinek növelése és a sikeres élethez szükséges készségeik fejlesztése. A VET Center egy lendületes és gyorsan bővülő vállalkozás, amely a szakoktatásra és -képzésre összpontosít, Sepsiszentgyörgyön nyújtunk szakképzési programokat külföldi szakiskolák diákjai számára.
– Milyen érvek szólnak az Erasmus+ programok mellett?
– Amikor egy diák részt vesz egy nemzetközi programon, a nemzetköziség az intézmény mindennapjainak részévé válik, ugyanakkor a külföldön szerzett tapasztalatok erősítik az intézmény, iskola tudásbázisát is. A programok, gyakorlat révén megerősödik a diákok önbecsülése, közösségépítő erejük van a projekteknek, illetve új tanítási- és munkamódszerek honosodnak meg. Ezáltal nagyobb kedvet kapnak a diákok a tanuláshoz. Azon túl, hogy a résztvevők új ismeretekkel gazdagodnak a programok során, beleláthatnak egy másik ország oktatási rendszerébe is. Megismernek új nézőpontokat, új tanulási módszereket sajátítanak el, izgalmas csoportmunkákban és projektekben vehetnek részt.
– Eddig hányan vettek részt a különböző programokban?
– Az elmúlt időszakban – tavaly november óta – közel 200 diák és 30 tanár vett részt szakmai gyakorlaton Sepsiszentgyörgyön, gyakornokokat több országból is fogadtunk, így jöttek Magyarországról, de Felvidékről és Vajdaságból is, illetve Belgiumból, Németországból és Lengyelországból. Ami a képzéseket illeti, több száz fiatal vett részt képzési programon. A VET Center mintegy harminc helyi céggel dolgozik együtt, velük közösen valósítjuk meg a szakembereink által kidolgozott szakoktatási programokat.
– Mi várható a következő időszakban az Erasmus+ programokkal kapcsolatban?
– A 2021-2027 közötti program-ciklusban az Erasmus+ program fókusztémája az inklúzió, a digitalizáció, a környezetvédelem és a közügyekben való aktív társadalmi részvétel. Mindez kiegészül az európai irányvonalon alapuló környezetvédelmi fenntarthatóság és az EU digitális stratégiájában foglalt újgenerációs technikák, illetve a digitális oktatás témáival. Továbbra is különböző iskolák, szervezetek, intézmények kaphatnak támogatást fejlesztési céljaik megvalósítására, mobilitási projektek és együttműködési célú partnerségek megvalósítása révén.
– Melyek a távlati célok a vállalkozáson belül, milyen lehetőségek vannak még, mit lehet behozni, ami érinti a fiatalokat és nem csak?
– A VET Center célja, hogy programjai által szoros kapcsolat épüljön ki az oktatás és képzés, illetve a munka világa között, továbbá a szakképzés minőségének javítása nemzetközi projektek által. Úgy gondoljuk, hogy a diákok számára nagyon nagy lehetőség, hogy különböző helyi cégeknél próbálhatják ki magukat, valós munkakörnyezetben. A jövőre nézve egyrészt tovább szeretnénk bővíteni a külföldi partnerségeinket, másrészt a háromszéki szakiskoláknak szeretnénk segíteni, hogy hasonló projektek által diákjaik külföldön tudjanak tapasztalatot szerezni.