Zenészek és fiatalok egyaránt kihasználhatják a jövőben azt a lehetőséget, amelyet László Szabolcs vállalkozása biztosít számukra, ugyanis egy jól felszerelt zenei stúdió indításába fekteti a 25 000 eurós startup támogatást. A fiatal vállalkozó korszerűen felszerelt, hangrögzítésre, zenélésre alkalmas stúdiót alakít ki, ahol a hangrögzítés és utómunka mellett műhelygyakorlat is lesz majd. Terveiről interjúban számolt be. 

– Kérlek, mutatkozz be és mesélj magadról, a vállalkozásról, amit indítasz!

– László Szabolcs vagyok Kézdivásárhelyről, a vállalkozás, amit indítani fogok a hangok világához kapcsolódik, ugyanis egy zenei stúdiót nyitok a pályázati pénz által. A tevékenység, amit folytatok magába foglalja a hangfelvételt, hang-megmunkálást, sound design és produceri munkákat egyaránt. Emellett workshopokat is tartanék fiataloknak, akik számos munkafolyamatot megtanulhatnak, de podcast-készítésre, voice-over (hangalámondás) és szinkronlehetőségre is gondoltam. Jelenleg építjük a stúdiót, dolgozunk a hangszigetelésen, hogy minden tökéletes legyen és megfeleljen a hanggal való munkának. 

– Arra is van lehetőség, hogy együttesek vegyenek fel albumokat? 

– Igen, erre is biztosítunk lehetőséget, bár a létszám limitált, nagy számú zenekar nem fér el a stúdióban, de dalokat felvenni, keverni van lehetőség. Digitális hangszereink is lesznek: dobgép, szintetizátor, sampler (elektronikus hangrögzítő eszköz), ezekkel háttérzenéket, zajokat tudunk készíteni. 

– Honnan jött az ötlet, hogy ilyen jellegű vállalkozásba kezdj? 

– Több nyugati országban jártam különböző workshopon, amelyeken elsajátítottam a különböző technikákat és már régóta vonzott az ötlet, hogy elindítsak egy hasonló úgynevezett mozgalmat itthon is a fiatalok körében. A megyében eddig nem volt lehetőség zenei producerkedést tanulni, erre próbálok most megoldást keresni azoknak, akiket érdekel. Azt is szeretném, ha külföldi művészek, producerek jönnének tanítani, fejleszteni a szakmát. 

–  Szerinted milyen tulajdonságokkal kell mindenképp rendelkeznie annak, aki saját vállalkozást szeretne?

– Szerintem az a legfontosabb egy fiatal vállalkozó esetében, hogy lássa a célt, azt ahová tart, és minden lépést megtenni annak érdekében. Szükség van önkontrollra, kitartásra és türelemre is, mert a bürokratikus része nem könnyű. A StartUp HUB munkatársai nagyon sokat segítettek, de azért voltak nehézségek, szükség volt a kitartásra. 

– Hol hallottál erről a lehetőségről és mit jelent számodra a 25 000 euró, mire fordítod? 

– Interneten találtam meg a lehetőséget, már korábban követtem a StartUp HUB oldalát és örömmel láttam, hogy számomra is nyitott a pályázat. Úgy érzem, hogy megvan az alapvető támogatás, amivel el tudok indulni az általam tervezett úton. 

 – Mik a hosszú távú terveid  a szakmában?

– Jelenleg nincs konkurencia a megyében, így elsősorban itt szeretném megismertetni a tevékenységet, kapcsolatokat akarok építeni, networkingolni, de a hosszú távú cél az, hogy kitörjek a nemzetközi szintre is. 

– Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik vállalkozást szeretnének indítani a jövőben? 

– Az lenne a legfontosabb a bátorság mellett, hogy tudjanak segítséget kérni, ismerősöktől, olyan személyektől, akik már vállalkozók és tapasztalattal rendelkeznek bizonyos területen. Az internet is nagyszerű eszköz, ha az ember ismeri a kulcsszavakat és tud informálódni. Amint megvan az elképzelés, fontos elkezdeni idejében a lépéseket, megtenni a kötelező dolgokat, formalitásokat, majd a tevékenységre koncentrálni.