Június 4-én a StartUp HUB vállalkozásfejlesztési-, felnőttoktatási és szakképzési központ konferenciatermében teltházas esemény keretében került megrendezésre a „Korszakváltó digitalizáció az üzleti szektorban” című rendezvény. Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara, a Sapientia EMTE, valamint a StartUp HUB közös szervezésében létrejött eseményen a helyi felsőoktatás vezetői és oktatói, az IT ipar képviselői, valamint a térség vállalkozói vettek részt. Az esemény során több hasznos előadás hangzott el, amelyek a digitalizáció aktuális kihívásait és lehetőségeit boncolgatták.

Digitalizációs kihívások a helyi startupperek számára
Karácsony Zsolt, a StartUp HUB vállalkozásfejlesztési osztály vezetője, a helyi startupperek digitalizációs kihívásairól beszélt. Kiemelte az adatok és információk megfelelő begyűjtésének és feldolgozásának fontosságát, valamint a vállalati online jelenlét szükségességét. Hangsúlyozta a mesterséges intelligencia (AI) nyújtotta lehetőségeket és a digitális kompetenciák oktatásának jelentőségét. A térségünkben a szakemberek hiánya érzékelhető és a fiatal vállalkozók felkészültsége is hiányos a rohamosan fejlődő technológiai környezetben, ezért folyamatosan tudatosítani kell a digitalizációban rejlő lehetőségeket.

Digitális nyitottság és felkészültség
Dr. habil. Csiszárik-Kocsir Ágnes, az Óbudai Egyetem docense és kutatási dékánhelyettese, valamint dr. Varga János a magyar és román vállalkozások digitális nyitottságáról és felkészültségéről számolt be. A kutatás eredményei alapján a cégek 60%-a eredményesen használ IT eszközöket, és további 16%-uk tervezi bevezetésüket. Az AI és robotizáció terén a vállalatok közel 20%-a nyitott az új technológiákra, bár sokuk még csak ismerkedik ezekkel a fogalmakkal. Az online fizetési és vevőkezelési rendszerek egyre szélesebb körben terjednek, a digitalizációs tervek megléte pedig kulcsfontosságú az üzleti sikerhez.


Digitális lehetőségek és kihívások a székelyföldi turizmusban
Dr. Székely Kinga-Katalin, a Sapientia EMTE oktatója, a székelyföldi turisztikai vállalkozások digitalizációs lehetőségeit és kihívásait mutatta be. Hangsúlyozta, hogy bár egyre több jó példa és turisztikai platform támogatja az iparág képviselőit, a digitalizációs kompetenciák elsajátítása elengedhetetlen. Az oktatás, a tudatosítás és a jó példák bemutatása révén a helyi turisztikai vállalatok jelentős előrelépéseket érhetnek el.

Virtuális piacterek és digitális fejlődés
Dr. Bíró Boróka Júlia és dr. Bíró Bíborka Eszter, a Sapientia EMTE oktatói, a virtuális piacterek térnyeréséről tartottak előadást, konkrét példákat hozva a székelyföldi vendéglők és virágboltok digitalizációjáról. Bemutatták, hogyan lehet egy kisvárosból regionális vagy nemzetközi online platformot kiépíteni, amely a B2B2C üzleti modell alapján működik.


Az előadásokat követően tartalmas beszélgetés alakult ki az előadók és a résztvevők között. Felmerült a digitális oktatás fejlesztésének fontossága, az IT iparban keresett szakemberek számának növelése, az elvándorolt IT szakemberek kihívása, valamint a kormányzati akarat szerepe a digitalizációs stratégia kialakításában.
A rendezvény sikeres lezárása után minden résztvevő gazdagabb lett új ismeretekkel és inspirációval, hogy hogyan léphetnek előre a digitalizáció útján, megerősítve a régió gazdasági potenciálját.








