Október 6-7. között kerül megrendezésre az AI Expo Europe konferencia, Bukarestben a Radisson Blu Hotelben. Az eseményen több mint 30 előadó vesz részt neves nemzetközi vállalattól. A StartUp HUB az esemény partnereként, jelentős kedvezményeket kínál a jegyvásárlás során a regionális startup közösség tagjainak és az érdeklődőknek. Ezzel megnyitja a kapukat egy rendkívüli kaland felé az innováció és a mesterséges intelligencia világában. Az első vissza nem térítendő támogatású vállalkozásfejlesztési program sikeres vállalkozói a partnerség révén részt vesznek az eseményen.
Kelemen Szilárd, a StartUp HUB társalapítója és partnerségekért felelős igazgatója elmondta: „Az új, 60.000 és 100.000 euró közötti vissza nem térítendő támogatású vállalkozásfejlesztési programunk mellett, a StartUp HUB elkötelezett, hogy oktatási és networking lehetőségeket biztosítson a regionális startup közösség számára. Ezek az események új fejlődési lehetőségeket nyithatnak meg a régió számára, hiszen az innováció csak a legújabb technológiák megismerésével és alkalmazásával lehetséges. Izgalommal tölt el bennünket, hogy partnerei lehetünk ennek az eseménynek, amely egy ideális platform arra, hogy együtt fedezzük fel a mesterséges intelligencia jövőjét.”
Jegyek 50%-os kedvezménnyel vásárolhatók a aiexpoeurope.com oldalon az alábbi kóddal:
A „Transforming tomorrow, today” szlogen alatt az AI Expo Europe összehozza az iparág vezetőit, hogy bemutassák a mesterséges intelligencia legmodernebb alkalmazásait és jövőképét. Olyan technológiai óriások képviselői, mint az NVIDIA, a Google, a Microsoft, az IBM, az Intel, a Salesforce, a JPMorgan Chase és az Adobe, osztják majd meg vízióikat a mesterséges intelligencia jövőjéről, lehetőséget biztosítva a résztvevőknek, hogy a legjobbaktól tanuljanak. Az esemény számos témát fog érinteni, az oktatástól és ökológiától kezdve a jogi kérdéseken, társadalmi változásokon át az építészetig, urbanisztikáig és művészetekig.
A konferencia egyik meglepetése AI Steve lesz, aki Steve Endacott mesterséges intelligencia alapú „kopilótája”, és aki híressé vált az Egyesült Királyságban, a Brightonban való választási részvételével. AI Steve volt az egyetlen jelölt, aki képes volt egyszerre 45.000 választópolgárral beszélgetni, és a beszélgetések alapján politikai programokat megfogalmazni.