A StartUp HUB keretében működő VET Center valamint helyi cégek partnersége által három ország diákjai vesznek részt szakmai képzésen Sepsiszentgyörgyön, a következő hetekben. Az együttműködést az Erasmus+ program révén valósítják meg, a diákok Magyarországról, Szlovákiából és Szerbiából érkeztek.
A StartUp HUB vállalkozásfejlesztési, felnőttoktatási és szakképzési központban működő VET Center külföldi diákoknak biztosít szakmai gyakorlatot Sepsiszentgyörgyön, a különböző helyi vállalkozások, szakiskolák partnerségével. Jelenleg mintegy negyven diák és kísérő tanáraik vesznek részt gyakorlaton, de ittlétük alatt hangsúlyt fektetnek a szociális és személyes készségek fejlesztésére is. A résztvevők számára nemcsak a különböző foglalkozások elsajátítása fontos, hanem a helyi magyar közösség megismerése, egymás kultúrájának bemutatása, valamint a jövőbeli közös programok szervezése is.
Felvidékről 14 diák és két tanár érkezett a Hidaskürti Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskolából és a Bátorkeszi Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskolából. Varga Ildikó tanárnő diákjai hotelakadémia, kozmetika és fodrász szakon tanulnak, többen közülük először vesznek részt Erasmus+ programon és első alkalommal vannak külföldön is.
Az Erasmus+ program által jutottunk el Székelyföldre, amiért nagyon hálásak vagyunk. Tanárként, egy előző látogatás során meggyőződtem arról, hogy mennyire jól felszereltek az itteni hotelek, panziók, éttermek, szépségszalonok és minden tökéletesen megfelel annak a célnak, hogy a diákjaink új tapasztalatokat szerezzenek. A környezet, a kultúra is nagyon vonzó, ezért úgy érzem nagyon sok lehetőség van arra, hogy jól érezzék magukat a diákok, tanárok egyaránt, illetve a jövőbe nyúló kapcsolatokat alakítsunk ki az itt élőkkel. A diákok érdeklődőek, aktívak, szakmailag is sokat fejlődhetnek, ezért fontosnak tartom ezeket a gyakorlatokat. Szerintem azért fontos részt venni ezekben a programokban, mert a szakmákhoz kötődő új lehetőségeket ismerhetnek meg, de arról is képet kapnak, hogy hogyan élnek itt a magyar ajkúak – mondta a kísérő tanár.
Vajdaságból, Törökkanizsáról a Dositej Obradović Gimnázium és Szakiskola 14 diákja és két tanára érkezett, a csoportot vezető Cseszkó Ibolya elmondása szerint számukra is nagy lehetőség, hogy részt vehetnek ebben a programban. Személy szerint óriási esélynek tartom, hogy itt lehetünk, én is és a diákok is nyitottak vagyunk az innovációra, tanulásra, képzésekre. Ugyanakkor, a diákok számára nagy öröm ez az út, ugyanis van köztük olyan, aki még nem járt az országhatáron túl, most készíttetett útlevelet azért, hogy ide jöhessen gyakorlatozni. A cukrásztrendek sokat változtak az elmúlt években, megújulás történik, ami nagyon izgalmas, így a diákok nagyon sokat tanulhatnak majd itt is, a gyakorlat során, olyan hagyományos ételeket készíthetnek el, amelyek Székelyföldre jellemzőek. Ezáltal megismerhetik a régió gasztronómiai, kulturális szokásait is – mondta.
Magyarországról a szentendrei Petzelt József Technikum és Szakképző Iskola diákjai érkeztek Eckensberger Tünde tanárnő vezetésével, ők három hétig tanulnak Sepsiszentgyörgyön.
Az én diákjaim egy speciális ágazatból is érkeztek, azaz elmúltak 16 évesek, de nincs alapfokú végzettségük, így különböző területen tanulnak tovább. A diákok között vannak szakács, informatikus, karosszérialakatos szakmát tanulók is. A speciális oktatásban részesülők, egy országos program által műhelyiskolába kerülnek, aminek sikeréhez hozzájárul az Erasmus+ program is, ami által Sepsiszentgyörgyre is jöttünk. Azért is nagyon fontos ez a program, mert nincsenek nyelvi akadályok, hiszen itt is magyarul beszélnek, ezáltal pedig erős barátságok is kötődnek.
Faragó Szebasztián másodéves szakács tanuló, Vajdaságból érkezett és véleménye szerint mindenkinek ki kellene próbálnia ezt a programot, ugyanis a gyakorlati képzésen túl, számos előnye van.
Egy olyan helyen dolgozom, ahol családias a hangulat, jókedvűek a munkatársak, értékelik a munkát, amit végzünk, fontos feladatokkal bíznak meg. Ez számomra nagyon lényeges és nagy öröm, hiszen így lehet szakmát tanulni. Az is nagyon tetszik, hogy egy ilyen szép városba jöttünk, mint Sepsiszentgyörgy, ahol nagyon kedvesek, előzékenyek az emberek, szép a szállás és ígéretesek a kirándulások is, amiken részt veszünk. Nekem ez az első Erasmus+ program, amin jelen vagyok, de szívesen jövök még, ha lesz rá lehetőség – mondta a diák.
Kelemen Szilárd, a StartUp HUB alelnöke, a VET Center partnerségekért felelős igazgatója kiemelte: Az Erasmus+ program támogatja, hogy a szakképzésben tanuló diákok és a szakképzéssel foglalkozó szakemberek szakmai gyakorlaton vehessenek részt külföldön. A VET Center célja, hogy programjai által szoros kapcsolat épüljön ki az oktatás és képzés, illetve a munka világa között. Úgy gondoljuk, hogy a diákok számára nagyon nagy lehetőség, hogy különböző helyi cégeknél, próbálhatják ki magukat, valós munkakörnyezetben. Külön öröm, hogy egyidőben fogadjuk a magyarországi, vajdasági, felvidéki diákokat, bízunk benne, hogy ezzel a programmal hozzá tudunk járulni a szakmai fejlődésükhöz és abban is, hogy a jövőben visszatérnek Székelyföldre. – mondta Kelemen Szilárd.
Az Erasmus+ programban részt vevő diákok és tanárok, a szakmai gyakorlat mellett különböző programokon is részt vesznek: városlátogatás, kirándulás a Szent Anna tóhoz, a törcsvári kastély felkeresése, kirándulás Brassóba, illetve itt lesznek a jubileumi, 30 éves Szent György Napok alatt is.