A jó szakember igazi kincs, főleg, ha autószerelésről van szó. Ez az a szolgáltatás, amire folyamatosan szükség van, ám sokszor nehéz jó szakembert találni. Horváth Gyula Szabolcs fiatal startupper úgy gondolta, hasznosítja az elmúlt években ezen a területen szerzett tapasztalatát és mindazt, amit az autókról megtanult, így szerelőműhelyt nyit a 25 000 eurós támogatásból. Terveiről interjúban számolt be!

– Kérlek, mutatkozz be és mesélj magadról, a vállalkozásról, amit indítasz!

– Kovásznán élek és a vállalkozás, amit indítok autószereléssel kapcsolatos, a szerviz mellett gumiabroncsok cseréjével is foglalkozunk. Azért vágtam bele ebbe a projektbe, mert a végzettségem is ez és szerettem volna kipróbálni magam vállalkozóként, nem csak munkásként. Ugyanakkor, a tudásomat is fejleszteném, mivel jelenleg is a szakmában dolgozom, de úgy érzem sok mindent sajátíthatok még el. Úgy gondolom, hogy egy jól felszerelt műhely, ahol precíz munka folyik, illetve egy felkészült, korrekt szakember nagy segítség az autótulajdonosoknak.

–  Szerinted milyen tulajdonságokkal kell mindenképp rendelkeznie annak, aki saját vállalkozást szeretne?

– A legfontosabb tulajdonság az én véleményem szerint az, hogy találja meg mindenki, amit szívesen csinálna és amihez igazán ért. Ezután nagyon fontos a kitartás, hogy ne adja fel és vigye véghez a megoldásokat. Nagyon sokan könnyen feladják, megfutamodnak az első problémánál, de nem szabad. Tanulni kell és segítséget kérni, menni tovább az eltervezett úton és akkor megjön a siker is. Nem könnyű, de mindenképpen megéri.

– Autószerelő műhelyre nagy szükség van, hiszen rengeteg az autó, mit gondolsz, mi az, ami nálad plusz, amit csak a te műhelyedben találhatnak meg azok, akik oda viszik a járművet?

– A megfelelően elvégzett precíz munka mellett a megbízhatóság, pontosság is legalább annyira fontos. Erre megpróbálok nagyon figyelni, mert tudom, hogy egy vállalkozó hitelessége és jó híre ezen múlik. Az elvégzett munka is legyen jó, de fontos, hogy tartsuk a határidőket, megbízhatóak legyünk az ügyfeleink körében. Az autószerelés nemcsak a javításból áll, hanem abból is, hogy miként viszonyulunk a klienshez, miben vagyunk a segítségére, milyen tanácsokkal látjuk el. Ez legalább olyan érték, mint a jól elvégzett munka. Emellett a műhely felszereltsége is fontos, hogy milyen eszközökkel dolgozunk és mit tudunk elvégezni. Szeretném bővíteni is a vállalkozást, újabb részlegekkel, eszközökkel.

– Hol hallottál erről a lehetőségről és mit jelent számodra a 25 000 euró, mire fordítod?

– A közösségi médiában hallottam a lehetőségről és megfogta a figyelmem, úgy döntöttem belevágok. A folyamat nem volt egyszerű, de nagyon nehéz sem. Kaptam segítséget, főleg az árajánlatok esetében, de minden más bürokratikus útvesztőben is segítettek a StartUp HUB munkatársai.

– Mik a hosszú távú terveid ezen a területen?

– A fejlesztés a legfőbb célom az elindulás után, mivel nagyon sok lehetőség van az autóiparban. Szeretnék egy műszaki ellenőrző pontot is nyitni, mérnököket alkalmazni, újabb engedélyeket kiváltani, amelyek által több és jobb szolgáltatást nyújthatunk. Az elektronikán kívül mindennel tudunk foglalkozni, de jó lenne azzal is, úgyhogy a tervek között szerepel az is, hogy minden területre kiterjedjen a munka, ami az autó szervizelést, ellenőrzést illeti.

– Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik vállalkozást szeretnének indítani a jövőben?

–  Azt üzenném, hogy figyeljék a StartUp HUB oldalát, mert egészen biztosan lesznek még lehetőségek. Ragadják meg ezeket és legyenek bátrak, vállalkozzanak, mert ezáltal megélhetik saját álmaikat, megvalósíthatják terveiket és megélhetést biztosíthatnak maguknak, családjuknak.