Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Bagoly Miklós az Kovászna Megyei Kis és Középvállalkozások Szövetsége (ASIMCOV) elnöke, Vajda Lajos alelnök, Karácsony Zsolt, a Junior Bussines Club részéről, illetve Ioana Crișan, egy tanácsadói szakcégek konzorciumának képviselője osztották meg szombat délután gondolataikat az elsősorban a vállalkozni vágyó fiatalok számára komoly segítséget jelentő StartUp pályázatokról, a Grüman Róbert, a StartUp Covasna alapítója által moderált beszélgetésen. 

Grüman Róbert bevezetőként elmondta: sok StartUp pályázati lehetőség volt az elmúlt években, eredményeképp viszonylag sok fiatalnak sikerült működő vállalkozást talpra állítania a támogatások révén. Az elkövetkező időszakban új kiírások várhatók, melyek az úgynevezett NEETS (oktatásban, képzésben részt nem vevő, állástalan) 16 és 29 éves fiatalokat célozza, vállalkozás létrehozásához nyílik lehetőségük támogatást lehívni. Grüman Róbert felidézte, hogy a StartUp Plus programot, mely révén Kovászna Megye Tanácsa, a kereskedelmi és iparkamara, valamint az ASIMCOV egymástól függetlenül, de együtt is működve hathatós segítséget tudott nyújtani a pályázóknak, és amely révén több mint száz elképzelésből máig létező friss vállalkozás születhetett. Grüman Róbert szerint a legfontosabb tanulság az volt, hogy az intézmények, egyesületek nem egymás ellenében léptek, hanem közösen annak érdekében, hogy felhívják a pályázati lehetőségek fontosságára a fiatalok figyelmét. Édler András, Bagoly Miklós, Vajda Lajos és Karácsony Zsolt több oldalról is elemezték a start-up jellegű kiírásokat. Elhangzott egyebek mellett, hogy noha kitűnő lehetőség a kezdő vállalkozók számára, de mint más pályázatok esetében a bürokrácia, a hiányos kommunikáció megnehezíti a dolgokat, mind a kiíró, mind a támogatásért folyamodók számára. 

Bagoly Miklós és Vajda Lajos az ASIMCOV bemutatásán, az vállalkozói inkubáció ismertetése mellett több hasznos tanáccsal is szolgáltak a fiataloknak, egyebek mellett felhívva a figyelmüket arra, hogy nem elég, ha csak az elnyerhető támogatás „lebeg a szemük előtt”. A vállalkozói szabadság eléréséhez rengeteg munka, áldozat szükséges, a pénz önmagában nem egyenértékű a sikerrel – szögezték le. Elmondták továbbá, hogy pont ezen elv mentén választották ki a nyertes pályázatokat is, életképes, fenntartható elképzeléseket, vállalkozási ötleteket kerestek. Vajda Lajos szerint az ilyen támogatásoknál nem feltétlenül az összeg a lényeges, hanem, hogy egyik-másik ötlet támogatásával hozzá tudnak-e járulni térség fejlődéséhez. 

Karácsony Zsolt, aki egykori pályázóként, de mentorként is szólt a megjelentekhez, rámutatott, hogy nem ingyen pénzről van szó, sok időt és energiát igényel maga a pályázás is, óvatos és alapos tervezést, folyamatos odafigyelést, és a kudarcra is fel kell készülni, de érdemes belevágni. Ioana Crișan a Grüman Róbert által említett NEETS fiataloknak szóló, hamarosan kiírásra kerülő pályázati lehetőségeket ismertette. A résztvevők továbbá elmondták az általuk képviselt intézmények, szervezetek milyen téren tudnak segítséget nyújtani, pályázati, vagy vállalkozásalapítási, fejlesztési vonalon.