A 3D-nyomtatás számos iparágban hasznos és fontos, hiszen olyan alkatrészeket, elemeket lehet gyártani általa, amelyeket egyébként lehetetlen lenne. A szolgáltatás használható gyártásban, építkezésben, de akár az orvostudományban is. A technológia folyamatosan fejlődik, így nagy lehetőség van benne – véli a székelyudvarhelyi Szőcs Apor fiatal vállalkozó, aki a StartUp HUB által indított vállalkozást.

– Kérlek, mutatkozz be és mesélj magadról, a vállalkozásról, amit indítasz?
– Szőcs Apor vagyok, 20 éves székelyudvarhelyi vállalkozó. Ez az első munkahelyem és a vállalkozásom is egyben, amit a StartUp HUB-nak köszönhetek. 3D nyomtatással foglalkozom, különböző anyagokat alkalmazva. Ez a tevékenység nagyon sok iparágban hasznos lehet, ezt próbálom megtalálni és így hasznosítani a szolgáltatást. Különféle alkatrészek nyomtatását vállalom, minden olyat, ami nem sorozatgyártásban készül, nehezebb elkészíteni vagy ritkaság. Vannak olyan elemek is, amelyek rendelésre készülnek, előre küldött minta alapján. A szolgáltatásokat főleg nyomdák veszik igénybe, de más kisebb vállalkozások is, akik ajándéktárgyakat igényelnek.
– Honnan jött az ötlet, hogy ilyen jellegű vállalkozásba kezdj? Mi volt számodra a legnagyobb motiváció?
– Azért kezdtem ilyen fiatalon vállalkozni, mert nagyon sok interjút hallgattam más vállalkozókkal, akik sikeresek lettek és elmesélték hogyan indultak. Ez nagyon motivált és úgy éreztem ki szeretném próbálni minél előbb.
– Szerinted milyen tulajdonságokkal kell mindenképp rendelkeznie annak, aki saját vállalkozást szeretne?
– Szerintem az ambíció nagyon fontos és a folyamatos tanulás, kapcsolatépítés is.
– Hol hallottál a lehetőségről és miben segített neked a 25 000 euró?
– A közösségi médiában találtam a felhívást. A pénzösszeg nagy felelősség és kihívás volt a kezelése, de úgy érzem meg tudom csinálni, amit elterveztem. Beszereztem a gépeket és elindult a munka, ami nagyon sokat számít. A legnehezebb a papírmunka megtanulása volt, de nagyon igyekszem, mert érdekel az üzleti élet.
– Mik a hosszú távú terveid ezen a területen?
– Szeretném sikeressé tenni a céget és hosszú évekig fenntartani. Számomra ez a legfőbb cél, a legfőbb út. Emellett tanulni is szeretnék, fejleszteni magam.
– Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik vállalkozást szeretnének indítani a jövőben?
– Rengeteg lehetőséget tár fel egy vállalkozás, sok ismerőst hoz, akivel jó együttműködések alakulhatnak ki. Nemcsak anyagiak miatt jó vállalkozni, hanem sok más szempont miatt is. Szerintem megéri belevágni és mindenkinek javaslom, aki szeretne önmaga főnöke lenni.