Bár nap mint nap használjuk a számítógépet, nem biztos, hogy mindenki ismeri annak minden részét. Ezért hasznos egy digitális kompetencia-képzés elvégzése, hiszen ez a kurzus gyakorlatorientált, felhasználói szintű számítástechnikai ismereteket nyújt, amelyek ma már elengedhetelenek a munkahelyi vagy otthoni számítógép használathoz. Bogyó Ernő képző több területen is dolgozik, ezek közé tartozik a számítógépes kompetenciák tanítása is, amelyre meglátása szerint nagy szükség van.
– Mit kell tudni rólad, milyen szakmai út vezetett oda, hogy a képző legyél?
– Rájöttem, hogy nagyon szeretek tanítani, és mivel turizmussal foglalkozom, úgy éreztem ezt át tudom adni másoknak is. Tartottam kereskedelmi dolgozó és IT-képzést, mindkettő közel áll hozzám és ahhoz, ami a szakterületem. Emellett a turizmuson belül is tartottam számos képzést. Felnőtteket oktatni legalább olyan jó, mint a diákok tanítása, nagyon fogékonyak és érdeklődőek.
– Miről szól egy IT-képzés, mire van szükség manapság, mit lehet megtanulni?
– A digitális kompetenciák képzés arról szó, hogy miként kell kezelni egy számítógépet vagy laptopot, mert az ma már alap és szükséges mindenhol az életben. Az érdeklődők megtanulhatják az alapprogramok kezelését, felhasználását: Windows, Excel, PowerPoint használata. Mindenkinek fontos megtanulni, hiszen egy CV elkészítéséhez is ismerni kell a Word programot, de a táblázatszerkesztést is. Emellett a számítógépkezelés is fontos, hogy magabiztosan használják a résztvevők, tudjanak telepíteni operációs rendszereket, e-maileket használni. Szövegszerkesztést, táblázatkezelést, adatbázis programokat, levelező programokat, kép és webszerkesztést egyaránt tanulhatnak az érdeklődők, ezek mind hasznosak egy munkahelyen, bármilyen területen legyen is.
– A közösségi médiahasználat ma nagyon elterjedt. Ezzel kapcsolatban is vannak modulok a képzésben?
– Egyre elterjedtebbek már a hálózatok, fontos ismerni őket és okosan használni. Először a számítógép és különböző programok megismerése történik, majd ezt követően lehet tanulni a felületek használatát. A közösségi média már inkább hobbi, továbbfejleszti az egyén érdeklődését, és itt is új dolgokat tanulhat meg.
– Kik jelentkeznek IT-képzésre?
– Úgy vettem észre, hogy főleg fiatalok, diákok jelentkeznek. Számukra fontos, hogy jól megismerjék a számítógépet és az egyéb eszközöket, illetve a szoftverekkel kapcsolatos alapvető fogalmakat, az operációs rendszer főbb tulajdonságait, és hatékonyan tudnak dolgozni az asztalon található ikonokkal és az ablakokkal. A képzés után képesek lesznek különböző dokumentumokat nyomtatni, fájlokat és mappákat tömöríteni és rendszerezni. Ez ma már nagyon sok munkaterületen elengedhetetlen.
– Véleményed szerint miért fontos a tanulás az ember életében, akár felnőtt korban is?
– Szerintem a legfontosabb az, hogy megtanuljunk tanulni és ne magoljunk. Egy képzésen, órán, ha figyelünk sokkal több mindent el lehet sajátítani, mint magolással. Emellett fontos a gyakorlati rész is, hogy alkalmazni tudjuk a tanultakat.