Egy képzés elvégzése számos előnnyel jár: ismereteket és készségeket fejleszt, új szakmát lehet tanulni, megkönnyíti a munkahely keresést. A StartUp HUB által szervezett kurzusokon nemcsak a megszerzett tudást kapják a résztvevők, hanem a képző személyisége is rendkívül fontos, hiszen motiváló, inspiráló lehet, mivel saját tapasztalatait is átadja. Fazakas Péter két típusú kurzust is tart: vállalkozásfejlesztés és kereskedelmi dolgozó, és úgy látja mindkettő nagyon fontos akár vállalkozók, akár alkalmazottak végzik el.

– Mit kell tudni Önről, milyen szakmai út vezetett oda, hogy képző legyen?

– Fazakas Péter vagyok, közgazdász, hosszú ideig fogyasztási szövetkezeteknél dolgoztam, ügyviteli, könyvelési ellenőr voltam, belső pénzügyi osztályt vezettem. Emellett magánvállalkozást is indítottam, pékséget nyitottam. A felnőttképzés úgy jött az életembe, hogy pénzügyi ellenőrként már tartottam képzéseket a kollégáimnak, és mindig megvolt bennem az ambíció arra, hogy felnőtteket tanítsak, átadjak valamit abból a szakmai tudásból, amit az évek során szereztem. Nem vagyok pedagógus, de a felnőttek oktatása is fontos és a StartUp HUB ajánlata nagyon jó volt és sokat tanulok én is a tanítás mellett.

– Milyen érzés felnőtteket tanítani, mennyire nyitottak, fogékonyak?

– Ez nagyban függ attól, hogy egy felnőtt milyen szándékkal jön képzésre. Van, aki csak időtöltésből, de legtöbben azért, hogy tanuljanak és az életben majd felhasználják azt a tudást, amit egy-egy képzésen szereztek.

– Kétféle képzést is tart: vállalkozásfejlesztés és kereskedelmi dolgozó. Milyen tudást sajátíthatnak el az érdeklődők ezeken a kurzusokon és kiknek ajánlja ezeket a lehetőségeket?

– A vállalkozásfejlesztéssel kezdtem a tanítást, tartottam már képzést Sepsiszentgyörgyön, Baróton és Kézdivásárhelyen. Akiknek képzést tartottam többnyire olyan fiatalok voltak, akik cégindításban gondolkoztak, vállalkozni szerettek volna. Követtem a fiatalok pályáját és úgy tapasztaltam, hogy a csoportjaimból nagyon sokan lettek vállalkozók, tettek le sikeres pályázatot és lettek startupperek. A képzés során számos dolgot tanultak: üzleti terv írást és bővítést, könyvelési alapismereteket, és vállalkozásfejlesztési készségeket is. Nagyon fogékonyak és érdeklődőek voltak, ami a vállalkozási siker egyik lépése is. A kereskedelmi dolgozó képzés szerintem azért fontos, mert vannak, akik az iskola befejezése után még nem tudnak dönteni, hogy milyen úton induljanak el, egy ilyen képzés azonban ad egy lehetőséget. Szerintem, aki elvégez egy ilyen kurzust, sok információt kap, könnyebb lesz elhelyezkedni és egy plusz lehetőség számára a munkaerő piacon.

– Mit jelent számára a tanítás, tanulás? Mit üzen azoknak, akik nem tudják mit tanuljanak, hová, hogyan induljanak el egy területen, mit válasszanak szakmának, hivatásnak?

 – Tanulni egész életünkben fontos, ha nem akarunk leragadni valahol, hiszen a tanulás fejlődést is jelent. Én személy szerint számos képzést elvégeztem, ami érdekelt, hiszen mindenhonnan kaptam valami újat. A jó pap holtig tanul – tartja  a mondás és ez igaz. Mindenkinek azt javaslom, hogy képezze magát, legyen nyitott az újra, mert ettől sokkal több lesz nemcsak szakmailag, hanem emberileg is.