Akármilyen képzést is végezzünk vagy szakmát is tanuljunk, a legfontosabb az, hogy otthon érezzük magunkat benne, és a megélhetés mellett örömet is adjon – véli Incze Tünde képző. Az általa vezetett kereskedelmi dolgozó képzésen számos, a szakmához tartozó ismeret sajátíthatnak el a résztvevők, de más készségeket is fejlesztenek. Erről beszélgettünk heti interjúnkban.
– Mit kell tudni rólad, milyen szakmai út vezetett oda, hogy a képző legyél?
– A képzés, amit tartok kereskedelmi dolgozó, de több más témában is tarthatok képzéseket, például digitális kompetenciák fejlesztése kurzust is oktathatok. Nekem jogi és menedzsment végzettségem van, illetve turizmus területen is van képzettségem, majd képzővé váltam és most már tarthatok kurzusokat ezeken a területeken.
– Milyen tudást sajátíthatnak el az érdeklődők a kereskedelmi dolgozó képzésen?
– Akit érdekel a téma és az anyag, akkor nagyon könnyen és gyorsan elsajátítható egy-egy szakma alapja. A legfontosabb az, hogy a jelentkező érdekelt és motivált legyen, hiszen ezáltal nyitott és befogadó a tananyagra és az elméleti rész megtanulására is. Számos hasznos információ van, még számomra is, amikor kutatok és utánaolvasok annak a képzésnek a hátterének, amit tartani fogok. A szakoktatás mellett a munkaviszonnyal kapcsolatos dolgokról, a munkáltatói feladatokról is tanulnak a résztvevők. A kereskedelmi dolgozó képzésen az áruval kapcsolatos témaköröket, számlázást, ügyfelekkel való kapcsolattartás vesszük át. Minden részlet nagyon fontos, kezdve a munkavédelemmel, egészen addig, amíg a vevő elhagyja az üzletet vagy megkapja a szolgáltatást.
– Milyenek a visszajelzések, hogy látják a képzést azok, akik elvégezték? Mennyire hasznos számukra?
– Úgy tapasztaltam, hogy szeretik. Az órákon aktívan vesznek részt, kérdeznek, figyelnek és ez nagyon fontos. Akikben van érdeklődés és kíváncsi a szakmára, az könnyen és gyorsan elsajátítja a különböző részleteket. Nemrég volt egy nagyon jó csoportom, akik nagyon pozitívan álltak hozzá és maximálisan éreztem, hogy érdekli őket és szeretni fogják, amit csinálnak.
– Kiknek ajánlod ezt lehetőséget?
– Azoknak is, akik a szakmában dolgoznának, de azoknak is, akik nem, viszont van valamilyen kötődésük a kereskedelemhez (saját boltot vezetnek például). Aki már ebben a szakmában dolgozik, annak is hasznos, hiszen lehet nincs elég ideje mindent megtanulni vagy nem találkozott minden helyzettel, de egy ilyen képzés során megtanulja kezelni ezeket. Azok, akiknek teljesen új, nekik új területet jelent, olyat, amiben megtanulnak dolgozni és később hasznosítani tudják.
– Mit üzensz azoknak, akik most végzik el az iskolát és még nem döntötték el, mit válasszanak, illetve azoknak, akik esetleg munkahelyet, foglalkozást váltanának?
– Szerintem azt kell megtalálnia mindenkinek, amit szeret csinálni, hiszen ez a legfontosabb. Ha ez megvan, akkor fél energiával mennek a dolgok és teljesítmény szempontjából is más, ha úgy nyújtunk valamit, amit szívesen csinálunk.
– Mit jelent számodra a tanulás és a tanítás, mint folyamat?
– Én fontosnak tartom a folyamatos fejlődést és tanulást, mert meghatározza a személyiséget. Ha vannak elvárásai az egyénnek saját magával szemben, akkor folyamatosan szeretne fejlődni, tanulni, változni. Ha valamiben nem vagyok jártas, de szeretnék utánanézni, az már egy tanulási folyamat és erre mindig szükség van, mindig van helye a továbbfejlődésnek.