Megjelent az eddigi legnagyobb digitalizációs pályázat, a mikro-, kis- és középvállalkozások 100 ezer eurós támogatást is nyerhetnek különböző digitális átalakítások eszközölésére. Ebben nyújt segítséget a StartUp HUB Consulting, amelynek célja a vállalkozók segítése információnyújtással, pályázatírással, valamint utánkövetéssel és menedzsmenttel is. Erről beszélgettünk Oltean Csongorral, a StartUp HUB ügyvezető elnökével és Czimbalmos Kozma Csongor vezető tanácsadóval, a StartUp HUB Consulting irodavezetőjével.

– Milyen céllal alakult meg a StartUP Consulting és mi a működési elv?
Oltean Csongor: A Startup HUB Consulting tanácsadói vállalkozást válaszként alapítottuk meg, azokra az igényekre alapozva, amelyeket kis, – és középvállalkozók esetében tapasztaltunk a két évvel ezelőtt szervezett közvélemény-kutatás során. Ennek eredményei azt bizonyítják, hogy a kis, – és középvállalkozók nagyrésze, bár szívesen élne az EU-s pályázati lehetőségekkel nem kap elegendő információt ezekről. Azt is tapasztaltuk, hogy bár vannak, léteznek információk a különböző lehetőségekről, vagy nincsenek úgy megfogalmazva, hogy a vállalkozó megértse, vagy kaotikus módon érhetőek el, kevés a releváns információ.
– Milyen megoldások vannak ezekre a problémákra?
Oltean Csongor: Aggodalommal vesszük tudomásul, hogy Kovászna megye utolsó helyen szerepel az EU-s alapok lehívása kapcsán a romániai megyék között és bár az állami intézmények és a gazdákat érintő források nagyobb mértékben ki vannak használva, sajnos a vállalkozói szféra alulmaradt. Ezen szeretnénk javítani, ezért hangsúlyt fektetünk azokra a kiírásokra, amelyek a kis és középvállalkozásokat érintik, nekik pedig teljeskörű menedzsment -szolgáltatást biztosítunk annak érdekében, hogy sikeresen pályázzanak és megvalósítsanak EU-s projekteket. Meggyőződésünk, hogy a kis és középvállalkozások EU-s forrásokhoz való felzárkóztatása egy érzhető gazdasági fellendülést is eredményez 5-10 év távlatában.
– Kiknek szól ez a digitalizációs pályázat? Kik jelentkezhetnek és milyen határidővel?
Czimbalmos Kozma Csongor: Ez a pályázat elsősorban a KFT-knek szó, de szövetkezeti társaságok is jelentkezhetnek. Ugyanakkor, ezen belül is vannak olyan feltételek, amelyeknek eleget kell tenni, például, hogy 2021 december 31-ig létre kellett jönnie a cégnek, illetve a tevékenység, amely fejlesztésére kérik a támogatást már engedélyeztetve kell legyen. Az is fontos, hogy a kft-nek működési nyeresége legyen az elmúlt évben, valamint a Digitális Gazdaság és Társadalom Index (DESI) szerinti 12 digitális intenzitási kritérium közül legalább hatnak teljesülnie kell. A jelen kiírásra június 30-ig lehet jelentkezni.
– Mi a legnagyobb, legfontosabb változás a cégek digitalizációs folyamatában, amit eszközölni lehet a pályázat révén?
Czimbalmos Kozma Csongor: Romániában a cégek esetében a digitalizáció kimerül számítógép és nyomtató vásárlásban, ez a program azonban változtathat ezen. A pályázat által támogatott kiadások között van a műszaki megoldások azonosítására irányuló tanácsadási, elemzési szolgáltatás, LAN/WiFi hálózat megvalósítása, internet-bekötés és számlafizetés 3 éven át, valamint weboldal elkészítése, szoftverek, licenszek vásárlása, adatbázisok digitalizálása, illetve képzések az alkalmazottaknak.
– Voltak-e már hasonló pályázatok, milyen sikerrel zajlottak? Hogyan állnak digitalizáció tekintetében a helyi vállalkozók?
Czimbalmos Kozma Csongor: Voltak hasonló kiírások az előző ciklusokban is, viszont azok kevesebb költségvetéssel rendelkező kiírások voltak és szigorúbb feltételekkel lehetett pályázni, így nem voltak igazán sikeresek. A mostani kiírásnak több cég megfelel, hiszen több tevékenységi kódnak megfelelő vállalkozás pályázhat, mint korábban.
– Mekkora összegekre pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások? Hány vállalkozó pályázhat összesen, mekkora a keret?
Czimbalmos Kozma Csongor: A Központi régióra eső költségvetés több, mint 41 millió euró, a jelentkezők több kategóriában tudnak költségeket elszámolni: IT-eszközök beszerzése, fejlesztés, licensz szoftver üzleti tevékenységekhez, szoftvermenedzsment. Erre a célra a mikrovállalkozások 20-30 000 euró értékben pályázhatnak, a kisvállalkozások 20-50 000 euró közötti összeget, míg a középvállalkozások 100 000 eurót pályázhatnak. Jó hír, hogy a teljes költség 90 százalékát a támogató hatóság állja, megkönnyítve ezzel sok vállalkozó dolgát, akiket máskor sok esetben a nagymértékű önrész riasztott el attól, hogy pályázzon. Ugyanakkor, szintén jó hírként értékelhető, hogy a támogatás maximális értékét nem a pályázó entitás KKV-k fogalommeghatározása szerinti besorolása határozza meg, hanem a partner-, illetve a kapcsolt vállalkozások adatai is döntenek abban, hogy az adott cég a mikro-, a kis- vagy a középvállalkozásoknak járó támogatásban fog részesülni.
– Milyen kizáró ok van, ami miatt elveszítheti valaki a pályázatot mire kell figyelni?
Fontos, hogy a tavalyi 2022 -es évi működési nyereség pozitív legyen a vállalkozás esetében, illetve, hogy a tevékenységet nem függesztették fel, nem szakították meg az előző évben, illetve, mint már említettem: a Digitális Gazdaság és Társadalom Index (DESI) szerinti 12 digitális intenzitási kritérium közül legalább hatnak teljesülnie kell az adott vállalkozás esetében. Az eljárás egyébként nem túl bürokratikus, minden digitálisan történik egy platformon és az aláírás is ezáltal történik, illetve a dokumentáció sem kér nagyon sok iratot. Az elbírálás azonban lehet, hogy nehézkesen megy és időigényes lesz, a projekt megvalósítási ideje pedig 12 hónap, a nyomonkövetés azonban 3 év.
A StartUp Consulting segít azoknak, akik hozzánk fordulnak, így kereshetnek bennünket az Olt utca 8. szám alatt, az A5 irodában. Előzetes bejelentkezés a consulting@startup-hub.ro email címen lehetséges. Az eljárás egyébként nem túl bürokratikus: a digitálisan aláírt pályázati dokumentációt (amely viszonylag kevés iratot tartalmaz) a pályázati útmutatóban megadott webes felületre kell feltölteni. Az elbírálás azonban lehet, hogy nehézkesen megy majd és időigényes lesz. A projekt megvalósítási ideje 12 hónap, a nyomonkövetés majd 3 év lesz.
A StartUp HUB Consulting igyekszik segíteni minden érdeklődőt, aki hasonló pályázatot szeretne. Kereshetnek bennünket az Olt utca 8. szám alatt, az A5 irodában. Előzetes bejelentkezés a consulting@startup-hub.ro email címen, és a 0739 533 355-ös telefonszámon lehetséges.