A szakmai fejlődés titka: tudás és támogatás

Az idei SIC Feszt keretében szervezett StartUp HUB sátor programjai kivételes érdeklődésre tartottak számot. A szakmai programok különböző, aktuális témákat jártak körül: a gazdasági kihívásokkal szembeni túlélési stratégiák, fiatal vállalkozóknak szóló lehetőségek, intelligens tanulási módszerek, pályázati erőforrások vagy a napenergia és az e-mobilitás újításai. A helyi szakértők és vállalkozók mellett a programot neves előadók is gazdagították.

Startup dzsungel: Túlélési stratégiák a gazdasági kihívásokban

Első nap, Startup dzsungel: Túlélési stratégiák a gazdasági kihívásokban címmel került sor panelbeszélgetésre, amelyen Edler András-György, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Kovács-Szécsi Attila, az Eco-Tiny House társtulajdonosa beszélgetett Grüman Róberttel, a StartUp HUB vállalkozásfejlesztési központ társalapító elnökével.

Meglepetésként online kapcsolódott be a beszélgetésbe Balogh Petya, üzletember, angyalbefektető, a Cápák között televíziós műsor mentora. A startup mentor felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy, ahol vállalkozói kedv van, ott siker is lesz, illetve a startup ökoszisztéma megerősítése rendkívül fontos. Továbbá, a vállalkozókat érintő kihívásokról, a cégek növekedési potenciáljáról és üzleti lehetőségekről is beszélgettek.

Edler András a megyei kereskedelmi kamara elnöke kiemelte: Kovászna megye a kis- és középvállalkozások helye, valamint felhívta a figyelmet, hogy kezdő vállalkozóként nem mindig érdemes arra figyelni, amit nemzetközi szinten mondanak, sokkal fontosabb az elhatározás és kivitelezés.

Szécsi Attila, a Eco-Tiny House társtulajdonosa az önfejlesztést és a gazdasági olvasmányokat ajánlotta a fiatalok figyelmébe, kiemelte a tudás fontosságát a vállalkozói életben, de a mentorok és a vízió lényegét is.

 Grüman Róbert, a StartUp HUB vállalkozásfejlesztési központ elnöke is fontosnak tartja, hogy térségünkben minél több fiatal jusson finanszírozási lehetőséghez és képzéshez, hiszen, mint mondta, ezzel fejlődik a térség is.

Az átütő siker receptje: vállalkozni itthon, fiatalon

Az átütő siker receptje: vállalkozni itthon, fiatalon panelbeszélgetésen Kisgyörgy Beáta, a StartUp HUB Consulting, pályázati tanácsadója és Babos Kincső, a Woof & Wash kutyakozmetika tulajdonosa osztotta meg tapasztalatait és tanácsait a vállalkozói léttel kapcsolatban.

Karácsony Zsolt moderátor, a StartUp HUB vállalkozásfejlesztési osztály vezetője az üzletemberi életforma kihívásait mutatta be a jelenlévő fiataloknak, a kis és nagy cégek szempontjából.  Kiemelte: a vállalkozások alapja a folyamatos tanulás, a csapatmunka és a különböző lehetőségek kihasználása. A tanácsadást, mentori segítséget és üzleti eseményeken való részvételt is fontosnak tartja, hiszen ezek együtt járulnak hozzá a vállalkozások sikeréhez.

Babos Kincső fiatal vállalkozó, a Woof & Wash kutyakozmetika tulajdonosa arról számolt be, hogy a StartUp HUB által nyújtott 25 000 eurós támogatás révén valósította meg álmát, így egy jól működő kisállatkozmetika-szalont vezet. Mint mondta, számára a kereslet kínálta a lehetőséget, és a bürokratikus útvesztőkkel együtt is megérte belevágni ebbe a vállalkozásba.

Kisgyörgy Beáta, a StartUp HUB Consulting, pályázati tanácsadója a pályázatokról tartott bemutatót, az ötlettől a kivitelezésen át az utánkövetésig. Fontos a célok meghatározása, illetve az, hogy a támogatásra nem lehet ötletet húzni, ez fordítva történik, mindig az ötlethez kell társítani a finanszírozást.

Az intelligens tanulás forradalma

A diákoknak tartott, Az intelligens tanulás forradalma című előadáson a meghívottak a különböző tanulási formákat elemezték, illetve személyes véleményt fogalmaztak meg a mesterséges intelligencia hozta kihívásokkal, újdonságokkal kapcsolatban.

Klárik Attila bemutatta az általa vezetett LAM Alapítványt, amely képzésekkel, hitelezéssel, pályázatkezeléssel és tanácsadással foglalkozik.

Fail Tamás aligazgató, a szakoktatási lehetőségeket ismertette a Puskás Tivadar Szakközépiskolában, amely a megye egyik legfelszereltebb tanintézménye, ahol számos szakon lehet tanulni. Meglátása szerint a szakoktatás is fel kell vegye a kesztyűt a digitális vívmányokkal szemben, így az iskolát is felszerelték a legújabb IT-eszközökkel, smart lab-okat alakítanak ki, a tanműhelyek 80 százalékát digitalizálták.

Kelemen Szilárd Péter, a VET Center Romania tevékenységét ismertette, bemutatta a különböző programokat, a központ mintegy 40 szakmában fogad külföldi diákokat szakmai gyakorlatra, illetve küld háromszéki diákokat külföldre tanulni.

A beszélgetés során a mesterséges intelligencia használata volt a központi téma, és bár a résztvevők véleménye eltérő volt, abban mindannyian egyetértettek, hogy a különböző AI chat-ek használata segédeszköz kell legyen és nem helyettesítheti a tanulás, tanítás folyamatát.

Pályázati erőforrások: Kulcs KKV vállalkozások kezében

A Pályázati erőforrások: Kulcs KKV vállalkozások kezében beszélgetés résztvevői, Czimbalmos Kozma Csongor, a StartUp HUB Consulting vezető tanácsadója, Lakatos László, Székely Gazdák Mezőgazdasági Szövetkezet alapító tagja, Orbán Miklós, a StartUp HUB vállalkozásfejlesztési központ társalapító alelnöke, a különböző pályázati lehetőségekről, kiírásokról beszélgettek a kis- és középvállalkozások számára.

Czimbalmos Kozma Csongor, a kezdő, fiatal vállalkozóknak szóló jelenlegi lehetőségeket, kiírásokat mutatta be .Jelenleg két kiírás is van, amire érdemes figyelni: az egyik a Központi Régióban elsősorban gyártással foglalkozó KKV-k számára, a másik pedig az újonnan induló mezőgazdasági vállalkozások részére. Orbán Miklós kifejtette: a következő években rengeteg kiírásra lehet számítani, lesznek startup típusú pályázatok is, amelyek 100 százalékos támogatottságúak, állattenyésztéstőla feldolgozóiparig lesznek kiírások szövetkezeteknek, de cégeknek is, ezekre pedig érdemes figyelni. Azt is kiemelte: fontos beszerzéskor mindig mindenből a legjobbat kell választani, hiszen nagy szerepe van ennek hosszú távon a tartósság és a szerviz miatt  az eszközök esetében. 

Lakatos László egy egyedülálló vidéki szövetkezet tagja, amely jelenleg 40 taggal rendelkezik, mintegy 1000 hektáron felüli termőfölddel. Véleménye szerint, azért fontos a gazdáknak szövetkezni, mert beszerzéseknél sokat számít, hogy miként történik a vásárlás, legyen szó vetőmagról vagy gépekről. A szakértők azt ajánlották a fiataloknak, hogy legyenek bátrak és pályázzanak, figyeljék a startup típusú kiírásokat, ne sajnálják a pénzt tanácsadásra, mert utólag meg fogja érni. Érdemes a fejlődés, fejlesztés miatt pályázni, hiszen azok a vállalkozók, akik ezt megtették, azóta is piacon vannak és fejlődnek.

Napenergia és e-mobilitás: jövő a jelenben

Izgalmasnak bizonyult a Napenergia és e-mobilitás: jövő a jelenben címmel szervezett beszélgetés is, amelyen Kodok Márton, szoftvermérnök, civil aktivista, a Napelem AFM pályázók Facebook-csoport alapítója és Dolcsig Szabolcs, a StartUp HUB IT menedzsere számoltak be a legújabb rendszerekről, illetve az országos pályázati lehetőségekről. 

Kodok Márton a SIC Feszt után a Szilícium Völgybe utazott, ugyanis a meghívták San Francisco-ba a Google Cloud Next Konferenciára. Az aktivista, előadásában beszámolt azokról a projektekről, amelyekben az elmúlt évek során részt vett, arról, hogy hogyan jutott el a marosvásárhelyi diáknapok szervezésétől addig, a Google felfigyeljen rá és meghívja a Google Developer Expert(GDE) közösségbe. Mint mondta, számos tapasztalatot szerzett, amelyet később kamatoztatott és olyan projektekben vállalt feladatot, mint a Waze térkép szerkesztése vagy napelem-parkok kiépítése. Különböző fórumok képviselőjeként jött rá, hogy a napelem pályázatok nem egyszerűek Romániában, és mennyire fontos a pályázati útmutató a lakosság, de a cégek számára is.

Kodok Márton egy tanácsadással, információ átadással kapcsolatos csoportot is létrehozott, ahol egyre nagyobb számban jelentkeztek a tagok, jelenleg pedig mintegy 2500 személy osztja meg tapasztalatait és teszi fel kérdéseit a különböző kiírásokkal kapcsolatban.  Az országos projektek buktatóira is figyelmeztetett, de arról is beszélt, hogy hol és miért érdemes napelem rendszert kiépíteni, illetve hová fordulhatnak az érdeklődők. A meghívott saját tapasztalatait is megosztotta úgy a napelem rendszerekkel, mint az elektromos autókkal kapcsolatban.

Szünetek, hangulat, technika

A StartUp HUB sátorban szervezett előadások, beszélgetések jó hangulatban zajlottak, a szünetekben autentikus sajtkülönlegességeket kóstolhattak a résztvevők a szépvízi Csengő Mezőgazdasági Szövetkezet felajánlásával, kézműves hústermékeket a Steki Manufaktúra által, frissen préselt alma-, lucerna- és céklalevet az Aranyalma présháztól, valamint neves borokat a Beciul Domnesc pincészet felajánlásával.

A StartUp HUB sátor technikai felszerelését az SNK Events és a Cool Events biztosították.